Lukács Ferenc és Vígh Hermina - RUBY
RUBY-nak lenni, eljutni idáig, egy olyan út volt számomra, amely megmutatta, hogy többre vagyok képes, mint amit idáig csináltam az életben.
Az elmúlt 18 évben a saját vállalkozásomban az újdonságok érdekeltek, a működési területemen mindig is úttörő szerepet játszottam. A számítógépek piaci elterjedésénél, az internetes technológiák bevezetésénél és más területeken is ott voltam, amikor azokat még csak páran ismerték és használták. Tanúja és részese voltam azoknak a folyamatoknak, melyek révén ezek a dolgok bekerültek a mindennapi életbe és elfogadottá, megszokottá, majd „nélkülözhetetlenné” váltak.
A NUSKIN olyan termékeket, technológiákat és üzleti koncepciót kínál és birtokol, melyek még „nem egyértelműek” mindenki számára. Olyan jövőképpel rendelkezik, mely a vállalkozás, piaci igények, és nem utolsó sorban magának az embernek a szempontjából is átgondolt és megalapozott.
Az eddigi tapasztalataim is ezt támasztják alá, és így számomra teljesen egyértelmű, hogy jó helyen vagyok és egy nagyon jó dolgot csinálok.
Számomra azt a jövőképet mutatja, mely bárki számára képes megadni az anyagi biztonságot úgy, hogy közben az életére is marad majd ideje. Egy olyan trendben, ami az elkövetkező évtizedek maghatározó üzleti húzóerejét képviseli, és ez az időszak már elkezdődött.
Az NuSkin vállalat stabilitása, etikussága és elkötelezettsége a partnerei iránt volt az egyik olyan tényező, ami miatt én is elköteleztem magam e „küldetés” mellett:
Egy olyan életet létrehozni, ahol az anyagi biztonság és szabadidő megteremtése úgy történik, hogy eközben másoknak is ugyanezt tudom nyújtani. Számomra ez teszi teljessé azokat a célokat, melyeket az életem során még el akarok érni.
Amit RUBY-ként mondhatok azoknak, akik ezen az „úton” követnek, hogy legyenek profik, elkötelezettek, kitartóak és hitelesek.
Képezzék magukat, megállás és szünet nélkül, mert a NuSkin lehetőség sikeréhez egyetlen dolog szükséges csak a munkán kívül, a megfelelő gondolkodásmód.
Köszönöm a felső Vezetőimnek a példamutatást és a tanítást, a csoportomnak pedig a kitartást és az elkötelezettségüket.
Lukács Ferenc facebook
You are missing some Flash content that should appear here! Perhaps your browser cannot display it, or maybe it did not initialize correctly.









